617 - Lányregényes riadalom

617 fizikai valója ugyan tartotta magát eddigi formájához, ámde lelki-, és mentálplazmáját ez nem akadályozta meg abban, hogy szanaszét folyjanak csapongó gondolataival karöltve. Úgy verődtek ide-oda a csontok közt, mint a részeg tengerészek, de legalább nem énekeltek füstös hangon. 

Zsezsegés-csillapítóként vett 1 jógaszeánszot - ez mindig 6! feliratút. És tényleg. Tisztult légutakkal, kitárt mellkassal aztán  rögvest másként rezonált az univerzum amplitúdóira. A 20+ fokos városban kissé elnyomta a nagy lelki béke, namegpersze a jól megérdemelt pesztós palacsinta is. 

Ilyképp megszerzett világra szóló nyugalmából a gyanú zökkentette ki. Ahogy belépett a sarkvidékire klimatizált szemfényvesztő plázálomba, 2 figura céltalannak álcázott toporgása ébresztette fel 617et. 
 - Olyan, mint 1 elfajzott indián az utolsó utáni törzs legsilányabb almából - futott előre a gondolat hányódó tengerésztársai közül. - Apró, a haja fül alá feketéllik, fekete pólóban és talán térdnadrágban sunnyog, mozgása alapján nem szőrén üli a lovat - már ha üli 1általán bárhogy is - szkennelte be a fazont 617, s a Lapuló Hiéna címkét ragasztotta a képre.
Társa magasabb, tán 1,70 körüli hímnem, koszos szőke/fakó barna hajzat alatti rossz arcú fajzat kék szemekkel, turkáló tekintettel. Szürke pólója a feliratokkal tán aurája kivetülése, mindenesetre 617 megkínálta az Ártó Settenkedés névvel, majd élesre kapcsolta radarjait. 

617 látszólag elgondolkodva haladt el az üzletek előtt, majd az 1ik próbabábunál satufékkel lecövekelt, mintha roppant módon érdekelnék a csíkos-flitteres-csillámtopok. Hiéna és Settenkedés hangtalan féknyommal soroltak be mögé, mintha sürgős tanakodnivalójuk támadt volna, ezzel megerősítvén sejtelmében, miszerint potenciális célpont lett. Itt kapcsoltak be a vészvillogók - 1előre csak 617 fejében. Jól megnézte a közelében álló 2 fazont, Settenkedés állta a pillantást; rutinosnak tűnt kifejezéstelen ábrázatával. 
617 otthagyta a kirakatot, kéretlen kísérőivel 1etemben. Hogy még 1 esélyt adjon a paranoid véletlennek, bekanyarodott a patikába. 1ik polcon sem talált se hiénariasztót, se (be)gyulladáscsökkentőt, de még lázálomhajtót se, a Settenkedést oldó szerről nem is beszélve. Ide-oda szambázva a polcok közt szemmel tartotta a szembeni korláton kitartóan támaszkodó kíséretét. 
Kezdte bánni, hogy nem vett leckéket szemmel verésből. Vagy tér-idő ugrásból. Vagy legalább 1 vízipisztoly lenne nála. Vagy a láthatatlanná tévő hétmérföldes csizmája - de persze nyár lévén csak a városi mókacipőjébe topott induláskor. 617 ekkor már korántsem volt mókás kedvében, pedig extra gyorsan megkapta az áhított hajfényesítőt a pultnál. 

Lelépcsőzött a támasztékok mellett, azok némi kivárás után szintén a mozgószalagra léptek. 617 betért 1 lábbeliboltba; hátha talál 7mérföldes topánt. Hiéna és Settenkedés nomen est omen üzemmódban ténferegtek az üzlet előtt - amely természetesen nem tartott varázscipőket. 617 felettébb sajnálta, hogy nem nézett sokkaldesokkal több kémfilmet és szupernőkkel tűzdelt thrillereket, mert akkor most tudná, mihez folyamodik 1 nőnemű biofegyver vészhelyzet esetén. Kénytelen lesz saját kútfőből meríteni és lerázni a persona non gratákat. 
Az 1etlen trükk, ami eszébe jutott, a fal melletti osonkodás volt, de ezzel még várt vón 1 kicsit. 

Könyvesbolt! Az önfejlesztő kiadások közt biztos van hősnőképző opusz is - pont ez ne lenne?? 617 becsapódott az ismeretterjesztő szektorba, Settenkedés (látszólag) a szembeni kirakatot vizslatta. Hiéna felszívódott 617 látóteréből. Nem tudta, ennek örüljön, vagy inkább ne. 

A felgúlázott könyvek címei összegabalyodtak és 617 még inkább belezavarodott saját kémes helyzetébe: Szusi 1 felvonásban, Hogyan ültessünk családfát, A párkapcsolatok betárazása, Anyás szülés haladóknak, Apás főzés tyúklépésben - itt 617 megingott és dőltében belekapott a mellette csíkosodó halványkék ingujjba. 

Simon Márk meglepetten vonta fel szemöldökét a karjába markoló vibrálástól; nehezére esett így kiolvasni a tremolós sorokat. Mivel a markolat nem engedett, a kéz tulajdonosa felé fordult, hogy kérdőre vonja. 
1kori páciense izgatott pirulása még izgatottabb sápadásra váltott, ahogy szembefordultak és konstatálták egymást. 
 - Izé, jó, hogy pont itt van, segíthetne kiválni a tömegből, nade ne értsen félre, nem kell hazakísérnie, csak a roliig, feltűnés nélkül kövessen, illetve én követem, már ha tudja, hova megyek, depersze honnan tudná, szóval mondhat nemet. Ért engem? - nézett kistányérszemekkel a ráncolt szemöldökű doki arcába 617. 
 - Segítsek is meg ne is? Tudja, orvosként kötelességem segíteni, tehát kövessen akár feltűnően, ha már úgyis magánál a fél felsőruházatom - kacsintott a doki, s tenyerét 617 kezére simította, oldandó az inget gyűrő szorítást. - Jöjjön, legalább végre megkávéztatom, vagy amit akar, felőlem vmi erősebbet is ihat - sandított oldalra Simon doktor, érzékelvén a feszülést, ahogy kiléptek a könyváruházból. 

Settenkedésből - ha lehet - még rosszabb hullámok lökődtek 617 felé, mikor kényszerűen le kellett mondania kiszemelt zsákmányáról. Eltűnt, rémálmos utóízt hagyva maga után. 

617 engedte, hogy a doki vezesse, azt se tudta, hova, csak a hangját hallotta, a (be)gyulladáscsökkentő orgánum megnyugtatta, kezére borogatásként simult az orvos  nyármeleg tenyere. 
 - Na nézzük csak, rendelek magának, míg 1 kis színe nem lesz, adja csak a holmikat, ide leül szépen, úgy ni, kitalálom, mit akar inni, máris hozzák, nade semmiféle Roliban ne reménykedjen, elvégre én lennék a szuperhős, aki megmentettem, úgyhogy mondja el, kitől/mitől, hátha még haza is kísérhetem - derült fel Simon Márk, látván, hogy 617 halványan elmosolyodik s visszatér a valóságba.

617 - Kiel

A tőkesúly a hajó egyik legfontosabb része, a stabilitás alapja, a víz alatti egyensúly. Oldalerőt fejt ki, így csökkentve a hajó oldalcsúszását, s az iránytartás szempontjából is jelentős szerepet tölt be. Utóbbi a tőkesúly jól megválasztott formájából következik.

(hang)Hullámzás 

Namármost, ha pl 617 1 hajó, akkor az ő tőkesúlya vajon miből adódik össze? Uszonya nem lévén, a kiel 2 kardinális funkcióját a test formai kialakítása kell, hogy biztosítsa. 
617 szemügyre vette jelen inkarnációját, s remélte, hogy az újrafényezetten karcos hajótestén kívül csak akad 1 másik; titkos tőkesúlya. 

Ha kívánhatna magának a már feltalált applikációk közül, talán az iker-tőkesúlyt választaná. Kismerülésű hajóknál alkalmazzák, s nagy előnye, hogy ezzel a hajó szárazon is megáll a saját lábán. 
Az eddigi évtizedeket szemlélve, simán lehet, hogy ilyenem van -  bólogatott 617 hümmögve. 
- Talán le kellene cserélni 1 emelhető tőkesúlyra? Ez ugyanis részben felhúzható a hajótestbe, így csökkenthető a merülés. Érzelmi viharokban jól jöhet. Bár, inkább sekély vizeken előnyös ez a variáns. A felszínen való tapicskolás nem nekem való - fanyalgott 617. 
- Kénytelen leszek kitalálni a saját tőkesúlyomat - látta be és sorra vette a lehetséges kieleket.

55.6 kilogrammnyi csont és bőr a kitartó szívizom körül? 

A genom? Tehát a csavaros DNS-lánctól függene, hogy hova vetődik 617 hajója s elborítják-e a lét (elviselhetetlen) hullámai, vagy ellenkezőleg: virgoncan nyargal a tajtékon, mint rutinos szörfös az ausztrál partoknál? 

Az alig pár grammnyi lélek? Ami utolsóként hagyja el a nagy garmadába megtérő hajót? S ha (vész)terhes a lelki világ akkor nem kéne éppen hogy stabilabban állni a kinti létviharokat? Márpedig 617 tapasztalatai szerint ugyancsak a fordítottja érvényes: ha háborog a belső, úgy borul a hajótest is. Illetve, sík víztükrön a belvilág is könnyedebben siklik.

És ha a választásaink adják stabilitásunkat? A döntéseknek nem kis súlya van - tekintett vissza bal válla fölött a múltba csapó hullámokra 617. Ebben a kontextben lehetetlen rossz döntést hozni, mivelhogy bármely előjelű döntés az egyensúlyt biztosító tőkesúlyunkhoz adódik? Ez jobb, mint a tesifelmentés - höhögött 1 sort. A mostani akármilyen választásom később még jól jön ezek szerint? - morfondolt. 
Bal válla mögül előbukott néhány döntése; igazolván ezt a feltevését. Itt és most azért lehetek 1ensúlyban, mert akkor és ott odavertek a léthullámok - adott döntésem következményeként - követte a fonalat 617. 

Ámde a választásaink nem a gondolatokból születnek? 617 így haladt a kilóban mérhető tőkesúlytól a légivé absztrahált szinopszisokig saját életútját követvén. 
617 tőkesúlya a fejében lenne tehát? Vagy hol laknak a gondolatok? Bizonyos elméletek szerint a szívben. Ebben az esetben elég magas a (tőke)súlypontom - vicceskedett kínjában, sehogy sem találva a megoldást.

Mi van, ha nem is velem született a kiel, hanem úgy kell kidolgozni az évek során? - ötlött fel 617ben. 

- És akkor mongyuk eldöntöm szépen, hogy miből mennyit rakok bele; a génállományt  kiegészítem edzett szívizommal, felelős döntésekkel, mélyenszántó gondolatokkal, s lelakkozom mindent átitató, fényes felületű szeretettel - örömködött, hogy milyen kompakt tőkesúlyt talált ki magának.

617 - Idegenben

A töksötétben kellett útra kelni a csapattal, pedig jobb lett volna, ha még világosban érnek vissza a bázisra. Igaz, már 1x megjárták az utat, de mégis más éjjel. 617 próbálta előhívni a tereptárgyakat, fejben kipipálta a check point-okat, s erőst remélte, hogy nem tévednek el. Télen nem lenne túl vicces. Csak az volt a fura, hogy a zöldellő faágak alatt kellett bujkálni; a dús levélzet lehúzta az ágakat. 

Nagy sokára odaértek a házhoz, csak előbb át kellett kelni a hídon. Toldott-foldott híd volt, egyik léc rövidebb, másik hosszabb, még jó, hogy a sötétben nem látszott alattuk a mélység. 617 nagyot lépett, csüdig bele a tócsába. Fekete topánja pillanat alatt megszívta magát a latyakkal - tehát legalább nem fagyott az éjszaka. Talán épphogy olvadt már. 

Bent már várták, a távoli rokon szalmakalapban vicceskedett, nem értette, 617 miért nem röhögcsél vele felszabadultan. Még a kalpagot is a fejébe nyomta, de csak nem oldódott a hangulat. Csomagok pakkok hátán, hangoskodás, de 617 tudta, hogy még vissza is kell érnie, tehát sietett volna. A major ugyanis messze volt mindentől. 

Az utazótáska már össze volt készítve, de a macskát nem bírta belőle kiparancsolni. Ide-oda furakodott a ruhák közt, a táska egyik, majd másik végéből bukkant ki. Fekete-fehér kölyökmacska, játékos kedve érthető volt, csak épp a helyzet nem engedte az időhúzást. 617 türelmetlenül túrta a táskát, de nem tudta macskátlanítani.

Már világosodott, mikor visszafelé indult. Szürkén esett az eső, még jó, hogy a villamos éppen jött. 617 leült a nagynéni mellé; nem számított rá pont ezen a járaton. A nagy lángolás, amiről azt gondolod, hogy Szerelem, még meg sem közelíti a valódi kapcsolatot 2 ember közt - okította a rokon. 617 sejtette, hogy ismeretlen mélységeket rejt a Szerelem, s nagyon remélte, hogy saját bőrén tapasztalhatja a szintbeli élményeket.

Az ablakokon folyt alá a gomolyfelhő, a bágyatag esőben még lassabban haladtak. A munkások viszont kitartóan rakták a síneket - a hegycsúcsra viszik a következő járatot - mutatta a rokon. 617 csak bámulta a sziklafalakból kinyúló szirtet, nem emlékezett, hogy ekkora csúcsok lettek volna eddig a Bakonyban. A sötétzöld erdők úgy borították a hegyeket, akár simítatlan dunyha; a párolgás valószínűleg a nemrég kelt óriás testmelegéről árulkodott. 

617 úgy ébredt, hogy nem tudta, végül odaért-e.

Képtelenül a Fény felé

Mint ismert, dokumentálási intencióm felettébb erős, ám még így is felülmúlhatja a Sors 1 laza jobb egyenessel. Hogy pontos legyek; egész alaposan megsorozott, bár lábon kibírtam. 

A jövőért vállalt felelősségem szintén meglehetős, ebbéli buzgalmam és kirándulási affinitásom következményeként faültetési programot vállaltam többed magammal 1 napsütötte áprilisi szombaton. Hogy kézzel fogható bizonyítékom is legyen elszántságomról az eljövendő sivatagosodás idejére, gondoltam, beizzítom a képgépet. 
A képgépezet tuti, ám a delejező apparát kicsikét viseltes, bár eddig jó szolgálatot tett. 

Kábeles dobozból előtúrás, majd konnektálás és ugyanazon pillanatban kukksötét. Se nem aszteroida, se nem világvége, szimpla zárlat. Xencsére a fejemben villámgyorsan világosság gyúlt s kapcsoltam, hogy mit kapcsoljak (még). Csakugye ahhoz csekkolni kell a biztosítékokat, amiket még én sem (!!!) érek el, így muszájlik létrára kapaszkodni.
Létra a zugban, rajta háztartási felszerelések, hogy mindezt elhárítsam róla, csak kellene Fény. Enyhén 22-es csapdája, de dokumentálni kell, így nem hátrálok. 
Biciklilámpára emlékeztem, s erőst reméltem, hogy nem a pönszében van a méltatlanul hanyagolt járgány mellett. Pár kör mantra után előkerült, levarázsoltam róla a stroboszkóp üzemmódot és kiszabadítottam a lajtorját. 

Az összes checkpoint szépségesen épségesen sorakozott, így pár másodpercembe tellett, mire eszembe jutott a kültéri biztosíték. Létra elhárít az útból, ajtókat kikulcsol, még varázspálca nélkül is olyan világosságot teremtek, hogy az összes Potter-fajzat leckét vehetne, majd visszaloholás a tetthelyre, elvégre kirándulás nem marad6 képtelenül. 

Elhatározásom megmásíthatatlan, tehát ismét próbát teszek. Delejező apparát beélesít, ám aznap nem a tündék mantrája óv, hanem inkább a balszerencsék súlya omlik rám, minthogy ugyanaz történik, mint első körben. NB: Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig. Hiába, nagy bölcsesség nálam okosabbtól. 
Így erős déjà vu-vel sújtva ott állok másodjára is a töksötétben, ám annyi fórral, hogy a biciklilámpa s a létra már előkészítve. Kézi fénnyel felmászás, konstatálás, hogy újfent a kinti bizti mondott csütörtököt, biztos kézzel újraindítás, majd vissza a helyszínre.

Képezési kényszerem leküzdhetetlen, úgyhogy harmadjára is kísérletet teszek a képgép feltöltésére. 2 előző sikertelen próbálkozásomból okulva megkörnyékezek 1 másik konnektort (létra és kézi fény kézenlétben), nagy levegő, csatlakoztatom a 2 rendszert, ebből következik a csattanással kísért mukksötét. 
Meglepetésem meglehetős, gyors ellenőrzést végzek vak(!)merő korpuszomon, minden alkatrész kipipálva, tehát nem kisbolygó csapódott, nem is engem lőtt a vegzált rendszer 1 másik dimenzióba, csakcsupán a delejező apparát elégelte meg kitartásomat és felháborodásának hangot adva elemeire bomlott. Irreverzibilisen. 

Ezzel persze csak a harmadszori (már nagy rutinnal elvégzett) Fényteremtés után szembesülhettem. 
Így esett, hogy jövőmentő akcióm képtelenül maradt. Az összes hősies lépésemmel, túrateljesítményemmel egyetemben. Kénytelen voltam az egész napi élményadagot memória-kapszulába zárni és csak remélem, hogy az utókor képi dokumentáció nélkül is elhiszi faültetős világmentésemet.

617 - Duett

Némileg szürreálisan mesebeli látvány lehetek - futott át 617 fején a gondolat, de nem sokat vacakolt vele, hisz máris következett az újabb dal, amit az óriás pipacs alatt adott elő. Cigarettafüst és lokálfények helyett a száradó ruhák öblítőfelhőjében s gyertyafényes hangulatvilágításban szusszant 1 rövidet, de Edith már intett is és belekezdtek:

 Avec mes souvenirs, j'ai allumé le feu,

Mes chagrins, mes plaisirs, je n'ai plus besoin d'eux,

Balayé les amours, avec leurs trémolos,

Balayés pour toujours, je repars à zéro.

A közönség néma csenddel adózott a páros produkció előtt. A dracénák mélyen hallgattak, a fenyő nem különben. 

617 megigazgatta kéken pöttyös-fodros fellépő ruháját, s kitárta szívét az újabb dallammal:

 Je suis toujours à la fête
Quand tu me tiens dans tes bras.

Kifulladt mosollyal konstatálták, hogy a közönség továbbra se jut szóhoz, s fokozandó a hangulatot, az ambivalens keringőt vették sorra. Kimerevített suhanás, megdermedt érzelmek mérleghintája, ellentétes pólusok közti verődés, ölelésben szárnyalás, egyedüli zuhanás - mindennek hangot adni egyetlen dalban.

Nos deux mains restent soudées
Et parfois soulevés
Nos deux corps enlacés s'envolent
Et retombent tous deux
Épanouis, enivrés et heureux.

617 kimerült a dal keltette érzelmi viharban. Szerencsére Edith érzékelte lelkiállapotát és ahhoz alkalmazkodva választotta ki az utolsó számot. 617 megörült és teljes átéléssel adta hangját, lelkét, egész bensőjét a duettbe. Azonosult a talánokkkal. 

C'est peut-être ça
Qui fait pleurer de rire
Et vous fait courir
A minuit sous la pluie,
Sous la pluie, sans manteau
En gueulant qu'il fait beau.

A gyertyaláng izgatottan lobogott, a pipacs rendületlenül állta a rezgéseket, s 617 látta, hogy alvósqtyája már várja a bejáratnál. Hogy ne várakoztassa hűséges testőrét, szabadkozva elköszönt a nyúlánk datolyáktól, s nagy örömmel látta, hogy téli álmot alvó kálájára is hatottak a rezgések; a gyengélkedő virág megújulva csodálkozott a frissen tavaszi életre. 

Ez többet ér bármekkora tapsorkánnál - sóhajtotta 617, a qtya mellé dőlt és hagyta, hogy megtalálják az álmok. 

Nagy szerencse, hogy a fellépést a nappalijába szervezte, így gyorsan ágyba kerül a műsor után.

Állati Szerelem

Moki városi macskaként felettébb kényelmes napjainak egyikét lustálkodta az ablakban. A cikk-cakkoló forgalmat figyelte, de csak félszemmel. 
Éveit nem számolta, hisz nem esztendőkben gondolkodott, ahogy 2lábúja. Aki xencsére nem lábatlankodik sokat, éppen akkor és annyit van itthon, amennyit ŐMokisága igényel. Nem kevés munkájába került, de lám, 1x minden beérik, kapcsolata a 2lábúval mondhatni idilli. 

Időtlenségében is érzékelte viszont azt a megmagyarázhatatlan zsibbasztó bódulatot, ami a friss zölddel szokott érkezni és bár már többször megtörténtek 1mással, Moki máig nem értette. 1xre félte és várta az érzést, amitől kivetkőzött bársonybundájából. Amitől nem evett, nem aludt. Amitől fülelte az éjszakai hívószavakat. Nem értette, a 2lábú hogy nem tárja szélesre ajtaját és rohan ki a fűszeres éjbe. Hallanivaló, hogy a mélykék tele van csodálatosabbnál borzongatóbb ígéretekkel. 
Persze, Moki nem magyarázhatta el a 2lábúnak, hiszen még nem rendelkezett ilyen irányú tapasztalattal. Tényleg, miért is nem? - villant a macskaszem számon kérőn. Bár valójában azt sem tudta, MIT kérjen számon, ha majd hazaesik a Kezes-Lábasa. 

Édes-bús gondolatmenetéből zizzenés zökkentette ki. Antennáit kimerevítette, füleivel beradarozta a szobát. Oda se kellett néznie, tudta, hogy 1 Helikopter pofátlankodott területére. Utálta őket. Nem elég, hogy neveletlenek, még csak levadászni se érdemes őket, mert orvul orrba marnak. És az nagyon fáj, ráadásul a 2lábú is megvadulva rázogatja őt, undok löttyöket-porokat töltögetve a szájába, amitől prüszkölnie kell. Mindent összevetve, több bosszúságot okoznak a Helikopterek, mint amilyen izginek tűnnek első körben.

Ez különösen illetlenül Moki kedvenc virágán illegette magát. 
- Ami sok, az sok! Majd én móresre tanítalak! - vetődött Moki párducosan. A Helikopter hanyagul odébb zizzent.
- Napfényes tavaszi szerelmet, Idegen - susogta a Helikopter. Ettől Moki meglepődve félszoborrá merevedett. Amúgy szfinxesen. 
- Hogy mit? - kérdezett vissza óvatlanul kizökkenve területvédő szerepéből.
- Melyiket nem érted? - közeledett segítőkészen a Helikopter. - Ó, elnézést, még be sem mutatkoztam. Apidész vagyok, a szerelemhozó.
- Csak ne gyere közelebb! Nagyon jól tudom, miféle vagy. De mit hozol? Szerencsét? 
- Szerelmet, Kicsikém, szerelmet - kuncogott Apidész, hogy még a szárnyai is összekócolódtak. 
- Nagyon vicces - morrant Moki - adok én neked szellemet! - Apidész ismét kitért a veszélyesen hirtelen macskamancs elől és rendezte 2 pár hártyáját. 
- Mondd csak, még nem voltál szerelmes soha? - pontszemében csodálkozás fénylett.
- Nem tudok róla - rázta meg magát Moki.
- És akarod tudni milyen? - rebbent közel Apidész. Elemében volt. Valaki, akinek megmutathatja, milyen elmerülni a szerelem édes tavaszában. 

Moki hezitált. Szerelem? Mintha már hallotta volna ezt a 2 lábútól. Jártak hozzá más 2 lábúak és azokkal beszélnek erről a szellemről. Vagy mi ez? De ha úgy fáj, mint az orrmarás, akkor köszöni szépen, nem kér ebből 1 percet sem.
- Nem, nem úgy fáj. És nem is muszáj fájnia - zsongította Apidész, hallván a macskafejben kavargó kételyeket. 
- Nem biztos, hogy a Kezes-Lábasom örülne, ha megtudná. 
- Tőlem nem fogja - ígérte Apidész. 
- Jól van. Kettécsaplak, ha hazudsz! - helyezte kilátásba Moki vérkomolyan. Erre a Helikopter eltűnt. Moki kicsit megbánta heveskedését. Már beleélte magát a rá váró, sosem ismert Szerelembe. 

Apidész a semmiből zizzent elő ismét. Határozott röppenéssel Moki fölé libbent és alig hallhatóan susogott. Biztos szerelemhozó varázsszavak - izgult Moki. 
Apidész óvatosan - hisz Első Szerelemről volt szó - Mokira öntötte a friss Szerelmet. A legújabb tavaszi légből, alig észlelhető virágporból és Apidész ősi tudományából fénylőn csordult a Szerelem, mint aranyló méz. 
Moki érezte, ahogy elborítja a jóleső melegség. Megborzongott. Minden porcikájában érezte a bizsergést. A hirtelen jött Tudást, hogy Ez az Élet eredője. Hát ezért élnek-halnak a 2 lábúak is - dorombolta Moki elégedetten. 
Már nem érdekelte, mit szól a Kezes-Lábas, ha hazaér. Majd ad neki is a Szerelemből. Apidész biztos hagy itt 1 kicsivel többet. 

Apidész

A 2 lábú persze csak értetlenkedett: hogy kerül méz a macska fejére???  

617 - Tavaszi szél

Simon Márk gyalogolt. Najó, igazából sétált. Majdhogynem andalgott. De ezt persze még magának sem vallotta be. 

Fura hangulatban vergődött egész nap. Mintha hernyók csúszkáltak volna a bőre alatt. Némelyikből már bújt elő a lepke. Vajon citromlepke legalább? - fontoskodott, de aztán elengedte ezt a (tudományos) elvárást is. - Akármilyen lepke jöhet - intett nagyvonalúan, s remélte, hazaér, mielőtt kibújnak bőréből. 
Ha ismerte volna a szót, azt mondja: zsezseg. Így viszont csak nyugtalanul vibrált a betegei közt és nagyon meglepődött, mikor burukkolást hallott. Eddig azt se látta, hogy fa van a rendelője előtt. Ennyire hangosak lennének a mai galambok? - csodálkozott. 
Gizike, az asszisztens csak nézett rá, mikor véletlenül dúdolni kezdett. Simon Márk megijedt. A hernyók többnyire nem ismerik a népdalokat, de valszleg a félkész lepkék sem. 

2 páciens között gyors ellenőrzést végzett a kézmosó feletti tükörben, ám nem látott semmi különöset. Kicsit piros volt a szeme, de csak a levegőtlenség miatt. Meglazította ingnyakát, kinyitotta az ablakot. 
A burukkok még hangosabban duetteztek, az unásig ismételt szólam visszaverődött a falakról. Őrjítő - rántotta vissza a szalagfüggönyt, hátha ettől kevesebb burukk jut 1 percre. Eddig 33/perc volt a legtöbb. Tudta, mert felírta. Xencsére nem receptre. 

Előkapott 1 teafiltert, vizet forralt. Még idejében félreugrott, így csak a nadrágszárán gőzölgött a teának való.  Hallotta, ahogy Gizike visszafogottan felhördül, de xencsére nem tett állapotjelentést.
Fel-alá járkálva hallgatta a panaszokat, olykor hümmögött, de igazából még azt is elfelejtett. A burukkokat számolta. Pedig helyettesítenie is kell, mert Lajost elkapta az áprilisi tév; belebetegedett a 7végi nagy tavaszkodásba. Így jár, aki pórul - érzett 1ütt Simon. Leginkább magával, meg Gizikével. Bár asszisztensén nem látszott különösebb fáradtság az egész napos rendeléstől. 
A hernyók a csigolyáin kapaszkodtak felfelé. A népdal ütemére. A csigák képesek nagyon 1xű tanulási folyamatra, de ezek xint a hernyók is - konstatálta estefelé Simon doktor. 

- Indulhatunk? - nézett rá várakozón Gizike, aki olykor hazafuvarozta a dokit. 
- Indulunk, igen, deizé, én most lehet, hogy talpalok 1et, ki kell szellőztetnem a fejem. - hárított Simon. - Telelett burukkal - de ezt csak magának jegyezte meg. Azt már nem látta, hogy Gizike hangtalanul röhögcsél 1 sort. 

Az este könnyed volt, Simon doktor legszívesebben bőrlégzésre váltott volna, ha teheti, hogy összes pórusát átjárja az áprilisi lég. A patakparton qtyák rohangáltak labdák és vadkacsák után. Simonnak mindig jókedve lett tőlük. A qtyák még 1 hülye labdáért is lelkesebben loholnak, mint a 2lábúak az álmaik után. - állapította meg Simon Márk némi elismeréssel a fülesek, s szánakozással a humánok irányába. S bár a sötétben nem látta, de érezte a friss fű zsenge zöldjét cipője alatt. Ettől szaladnia kellett kicsit.

617 szobafogságából az erkélynyi négyzetméterek jelentették a szabadságot. Orbitális kék pokrócából csak sapkás feje és többzoknis lába látszott. Irigyelt mindenkit, aki részt vehetett a tavaszban. Neki mostanság csak dallamformában jutott az évszakból, énekelte is fenn/bennhangon szakadatlan.  Tavaszi szél - fordította arcát a légáramlatba - de jóóóó - sóhajtotta.
Kicsit meglepődött, mikor baritonon hallotta vissza a népdalt, ami egész nap szólt a fejében. 

Simon Márk énekelt. Halkan, de biztosan. Az utcán. Fellélegző fák és pokrócos erkélyek alatt. Úgyse látja senki. Ebben tévedett. 

617 megborzongott, pedig nem fázott. 

Tavaszi szél