A sauvignon blanc előhívja az elmúlt 2 nap élményeit, mint sötétszoba a körvonalakat. Élményeket, amelyek amúgyis a felszínhez közel mocorognak, mint az álom, amit a kora reggeli óracsörgés félbehasít és ott motoszkál a napi rutin térelválasztó függönye mögött. Nem látod, de érzed, hogy ott van. Néha előbukkan 1-1 részlete, de megfogni nem tudod.
Szóval hétfő estére belassulsz Párizsban, s hagyod, hogy egymás után előússzanak a képek, pont a tarte aux pommes és a nagybácsiként kedélyeskedő vendéglős adomái után. Jöjjön, aminek jönnie kell.
A park zöldje nem unikum a fények városában, szombaton mégis belesóhajtasz a friss levelek zizegésébe, hogy lám, ezt így is lehet.
 |
| Sóhajok parkja |
Előbb kissé eltévedsz, aztán csak eljutsz Monet-hoz. La Fontaine somolyog a róka és a holló fölött. Nem tudni, kinek drukkol. Lehet, hogy a sajtnak. Mindenesetre nehéz meghúzni azt a vonalat, amin innen érdemes kinyitni a szádat, s amin túl jobb, ha befogod.
 |
| Tanmese |
Monet úgy vár, mint 1 értő-érző barát. Nem beszélsz, mégis mindent kimond helyetted színekkel. Hagyod, hogy kimossa és bebalzsamozza a lelked. Ha kettesben lennétek, talán el is sírnád magad megkönnyebbülésedben. így csak szemérmesen sóhajtozol, s reméled, hogy legalább egyszer tudsz olyasmit alkotni, ami úgy hat másokra, mint rád az íriszek és tavirózsák.
 |
| Nympheas |
 |
| íriszek |
Pissarro, Morisot és az épületegyüttes olyan impresszionista keretet ad, amiből nincs kedved kiszakadni, így óvatosan az utcára és a napfényre sóhajtozod magad.
Az első szembejövő járókelő egy papagáj. Valószínűleg a szokásos vasárnapi sétájára viszi a színes kabátban araszoló öregasszonyt. Bár egyikük sem szólal meg, hallani véled a madár helyeslő kurrogását.
Az ebéd is időutazás, a nagybácsi vendéglőjébe, ahol az asztalon a saját nevelésű virágok, a falon a vendégek igényeit figyelő tükrök sorakoznak.
 |
| Kedélyes időutazás |
Beszéde, mozdulatai és valószínűleg egész élete komótos. A fogásokat nem felszolgálja, hanem tálalja és adomákkal köríti. A desszertet jó magaviselethez köti; ezért mindent szépen megeszel. Nem kockáztatod a tarte aux pommes-odat, ami mellé énekel neked.
Sebességváltást elkerülendő, hajóra szállsz. A Szajna tovább ringat. Vagy a hajó halad, vagy a városkép vonul el előtted több száz év történelmével. A hidak alatt visszhangzik a moraj, a hűvös szél táncot jár a májusi napsugarakkal - muszáj továb sóhajtoznod és mindenféle feljebbvalóknak hálálkodnod.
Aztán persze a megtestesülésed is követeli a magáét, így elzarándokolsz a palacsintázó törzshelyedre, ahol azonnal mesefigurának érzed magad; a dekor breton, a hangulat otthonos, asztalszomszédaid közvetlenek.
Lepecsételni a napot rendelsz egy kouignette-et, ami annyira édes és ragacsos, hogy hermetikusan lezárja az aznapi emlékkapszuládat minden érzettel együtt. Hazametrózol és végre ágyba meg álomtalan éjszakába zuhansz.
 |
| Kouignette |
Vasárnap reggel, bár lassan boot-olsz, előre örülsz a Jardins kiállításnak - már csak azért is, mert a Grand Palais-ba mehetsz ismét. A Champs Elysées-n kell sétálnod és nem bánod. A lombok zöldje felett bodorló felhők fehéren világítanak az ég kékjén, mint megannyi felszabadult sóhaj mennybemenetele.
 |
| Sanzelizé |
A müzé válogatása gazdag és évszázadokat ölel fel, ahogy te is magadhoz ölelnéd Rousseau-t a füves könyvével, a kortárs alkotót a tintalenyomatával, a színskála minden szinonimáját, André Le Nôtre-ot és az összes fontoszintetizáló lényt, amiért testi-lelki táplálékot nyújtanak.
 |
| Foucault |
Aztán megérkezel a jelenbe, kilépsz a növények körforgásából és elmetrózol a filmbe, amit a valóság ihletett, vagy fordítva. Amélie és Jean-Pierre Jeunet világa átfedésekkel foltozza a tiedet. Régi kérdés, ki álmodik kit - nem te fogod megválaszolni ezen a vasárnapon. Nem terheled a délutánt ilyen fajsúlyos témákkal, inkább rendelsz egy sajttálat és elégedetten múltidőbe teszed.
 |
| Mon fabuleux destin |
Amélie zöldségesénél fotózol párat, majd epret szemezgetve lecsorogsz a Mur des je t'aimes-hez.
 |
| Des je t'aimes |
Ha a mindennapokban legalább ennyiféleképpen kerülne kifejezésre, ez a világ a létező világok legjobbika volna. Végre.
Ennek apropóján gondolsz a múltadra, jövődre, de a jelened visszahúz és örömmel maradsz. Nincs hova sietned, érzékeid megtelnek és túlcsordulnak.
Aztán ocsúdsz és látod, ahogy aláereszkedik a hétfő este. Kiiszod a poharad és elköszönsz. A forgatagból kivonódva hazalépdelsz.
 |
| Csend. Élet. |
