617 vizslatta pöffeteggomba jobb bokáját, rapid időutazást tett, déjà-vu érzete pulzált, mint sajgó szalagjai.
A baleseti osztály esti műszakos változatát már ismerte. A betegfelvételes pultnál személyes sértésként könyvelték el, adatrögzítés után eltessékelték. Meglepően gyorsan szólították röntgenfelvételre, egész emberszámba vették. Ettől akár meg is nyugodhatott volna, ám a gipszelés eshetősége lidércfényként villódzott, akármerre is terelte gondolatait.
Legutóbb is rémesen megviselte. Retrospektíve persze könnyebb értelmezni és tágabb kontextusba helyezni az eseményeket.
- A zember lánya visszafelé megérti, előrefelé megéli az életét. Nem lehet se visszaugrani a múltba, se megrekedni a jelenben. - biztatta magát 617, keresgélvén balesetének okait.
Noha fényes út villogott előtte, mégis a szürke járdán törte össze magát. Bár hívogatta az új ösvény, gyorsan elő is bukkantak a göröngyök is, így 617 jócskán dilemmázott, s a hátraarcot fontolgatta. Bár ideiglenesen, de visszatért közelmúltjába, s az máris elgáncsolta. így került hétfő este a balesetire. Ahol már sorszámot se osztottak.
617 módfelett részletgazdag verziókkal állt elő közeljövőjét illetően. Egyiktől se vidult fel; próbált feltűnés nélkül kétségbe esni.
Simon doktor a műtőből talpalt vissza a traumatológiára, befejezni az adminisztrációt, mielőtt átadja a műszakot az éjszakásnak. Remélte, már nem kell belekezdenie sok új páciensbe. Megkönnyebbült, amikor a váróhoz vezető egyenes folyosóra ért; 1 piros kabát meg 1 fekete kamasz ült a rendelő előtt. Ettől jókedvre derült, s gyorsított léptein. Vacsorája és a behűtött furmint elérhető közelségbe kerültek.
617 nagy sóhajjal örült meg a közeledő fehér köpenyes lépteknek. Déjà-vu-je elhatalmasodott rajta, ahogy beazonosította a széles mosolyba szétfutó arcot s a balzsamos köszöntést.
A kamaszfiú besántikált a rendelőbe, az orvos biztatóan biccentett, mikor becsukta az ajtót.
Simon Márk szokatlan elánnal vetette bele magát a 12 órás műszak finisébe. A gimnazista fociedzésben megroggyant fiút gyakorlott mozdulatokkal rögzítette, dokumentálta, majd szólította a piros kabátost.
- Jó estét! A bérlettel rendelkezők különleges kedvezményben részesülnek. Látom, kiváltotta a törzsvásárlói kártyáját.
- Jó estét! Valóban márkahű vagyok, visszatérek oda, ahol jól bánnak velem. - mosolygott 617 a kézfogás fölött, amely mintha 3 másodperccel tovább tartott volna a szükségesnél.
- Akármerre is viszi az útja, csak visszakanyarodik hozzám - élcelődött az orvos, miközben 617 közszemlére tette fájdalmát. Simon Márk hiába óvatoskodott, a vizsgálati alany heveny fintorgással jelezte nemtetszését. Aztán nagy szusszanással vette tudomásul a diagnózist:
- Se gipsz, se műtét. Megúszta rándulással. Részleges múmiát csinálok magából és megígéri, hogy kíméli a futóművét. - 617 lelazulva dőlt hátra és hagyta, hogy a doki betekercselje. - És most futás haza! Ja, hogy nem tud. Kocsival jött?
617 konstatálta, hogy a hazajutást meg sem tervezte, így felkészületlenül állt - immár fáslisan - a döntéshelyzetben.
- Ööö, nem, de ultragyorsan rendelek taxit.
- Na, akkor teszek 1 tisztességes ajánlatot, amit nyugodt szívvel elfogadhat. Mivel a közelben lakik és úgyis végeztem mára, elfuvarozom ajtóig. Hagyja magát, előbb szabadul - kacsintott az orvos, s kihasználva 617 fontolgató hallgatását, már meg is indult felé.
- Mosmeg mit akar?! - hőkölt a páciens szigorú szemöldökkel.
- Hallgatás beleegyezés, eljuttatom a kocsihoz. Csak kicsit messzebb tudtam megállni, viszont ide se jöhetek. Szóval muszáj odajutnunk, maga viszont önerőből nem tud, úgyhogy viszem. Csak lehetne kevésbé Tüskés Vanek, hogy össze ne szurkáljon - hadarta vigyorogva a doki.
- Na de ezt hogy gondolta, várjon már, a hátára akar venni?! - képedt el 617.
- Dehogyis, nem ahhoz van öltözve. Olyan menyasszonyosan gondoltam, kapaszkodjon! - s már fel is nyalábolta a döbbenten pislogó piros kabátost.
- Máris?! Várjon, hát várjon már 1 kicsit! - méltatlankodott félig 617. Félig meg nem.
- Time waits for nobody - idézte Simon Márk és rendületlenül lépdelt visszafogottan tüskés tünetegyüttesével.
A baleseti osztály esti műszakos változatát már ismerte. A betegfelvételes pultnál személyes sértésként könyvelték el, adatrögzítés után eltessékelték. Meglepően gyorsan szólították röntgenfelvételre, egész emberszámba vették. Ettől akár meg is nyugodhatott volna, ám a gipszelés eshetősége lidércfényként villódzott, akármerre is terelte gondolatait.
Legutóbb is rémesen megviselte. Retrospektíve persze könnyebb értelmezni és tágabb kontextusba helyezni az eseményeket.
- A zember lánya visszafelé megérti, előrefelé megéli az életét. Nem lehet se visszaugrani a múltba, se megrekedni a jelenben. - biztatta magát 617, keresgélvén balesetének okait.
Noha fényes út villogott előtte, mégis a szürke járdán törte össze magát. Bár hívogatta az új ösvény, gyorsan elő is bukkantak a göröngyök is, így 617 jócskán dilemmázott, s a hátraarcot fontolgatta. Bár ideiglenesen, de visszatért közelmúltjába, s az máris elgáncsolta. így került hétfő este a balesetire. Ahol már sorszámot se osztottak.
617 módfelett részletgazdag verziókkal állt elő közeljövőjét illetően. Egyiktől se vidult fel; próbált feltűnés nélkül kétségbe esni.
Simon doktor a műtőből talpalt vissza a traumatológiára, befejezni az adminisztrációt, mielőtt átadja a műszakot az éjszakásnak. Remélte, már nem kell belekezdenie sok új páciensbe. Megkönnyebbült, amikor a váróhoz vezető egyenes folyosóra ért; 1 piros kabát meg 1 fekete kamasz ült a rendelő előtt. Ettől jókedvre derült, s gyorsított léptein. Vacsorája és a behűtött furmint elérhető közelségbe kerültek.
617 nagy sóhajjal örült meg a közeledő fehér köpenyes lépteknek. Déjà-vu-je elhatalmasodott rajta, ahogy beazonosította a széles mosolyba szétfutó arcot s a balzsamos köszöntést.
A kamaszfiú besántikált a rendelőbe, az orvos biztatóan biccentett, mikor becsukta az ajtót.
Simon Márk szokatlan elánnal vetette bele magát a 12 órás műszak finisébe. A gimnazista fociedzésben megroggyant fiút gyakorlott mozdulatokkal rögzítette, dokumentálta, majd szólította a piros kabátost.
- Jó estét! A bérlettel rendelkezők különleges kedvezményben részesülnek. Látom, kiváltotta a törzsvásárlói kártyáját.
- Jó estét! Valóban márkahű vagyok, visszatérek oda, ahol jól bánnak velem. - mosolygott 617 a kézfogás fölött, amely mintha 3 másodperccel tovább tartott volna a szükségesnél.
- Akármerre is viszi az útja, csak visszakanyarodik hozzám - élcelődött az orvos, miközben 617 közszemlére tette fájdalmát. Simon Márk hiába óvatoskodott, a vizsgálati alany heveny fintorgással jelezte nemtetszését. Aztán nagy szusszanással vette tudomásul a diagnózist:
- Se gipsz, se műtét. Megúszta rándulással. Részleges múmiát csinálok magából és megígéri, hogy kíméli a futóművét. - 617 lelazulva dőlt hátra és hagyta, hogy a doki betekercselje. - És most futás haza! Ja, hogy nem tud. Kocsival jött?
617 konstatálta, hogy a hazajutást meg sem tervezte, így felkészületlenül állt - immár fáslisan - a döntéshelyzetben.
- Ööö, nem, de ultragyorsan rendelek taxit.
- Na, akkor teszek 1 tisztességes ajánlatot, amit nyugodt szívvel elfogadhat. Mivel a közelben lakik és úgyis végeztem mára, elfuvarozom ajtóig. Hagyja magát, előbb szabadul - kacsintott az orvos, s kihasználva 617 fontolgató hallgatását, már meg is indult felé.
- Mosmeg mit akar?! - hőkölt a páciens szigorú szemöldökkel.
- Hallgatás beleegyezés, eljuttatom a kocsihoz. Csak kicsit messzebb tudtam megállni, viszont ide se jöhetek. Szóval muszáj odajutnunk, maga viszont önerőből nem tud, úgyhogy viszem. Csak lehetne kevésbé Tüskés Vanek, hogy össze ne szurkáljon - hadarta vigyorogva a doki.
- Na de ezt hogy gondolta, várjon már, a hátára akar venni?! - képedt el 617.
- Dehogyis, nem ahhoz van öltözve. Olyan menyasszonyosan gondoltam, kapaszkodjon! - s már fel is nyalábolta a döbbenten pislogó piros kabátost.
- Máris?! Várjon, hát várjon már 1 kicsit! - méltatlankodott félig 617. Félig meg nem.
- Time waits for nobody - idézte Simon Márk és rendületlenül lépdelt visszafogottan tüskés tünetegyüttesével.
