Az út a cél

617 - Eszkimóka

Hűűűűűűű, mennyi csodaszép virág! Asztaaaa! Ki küldhette őket? - lepődött meg 617, mikor belépett kislakása összes ajtaján. Csomagjait leszórva alaposabban rácsodálkozott a csokrokra. Ahogy hozzáért az 1ik virág áttetsző szirmához, az halkan pendülve letörött és szaporán peregve szana-szétgurult. 617 csak ámult.
Vizslatta a bokrétákat. Nem vázában álltak; eleve, nem álltak. Úszkáltak a levegőben, lassan ide-oda libegve, mint vmi tündérkertben. A fény csilingelve tört meg a szirmokon, 617 fülelt a csendes zsongásban. Már vélte is hallani, ahogy a tündérek titkos emberi vágyakról cseverésznek, s jót derülnek rajtuk.
Óvatosan közelített 1 másik virághoz, körbefogta 2 tenyerével; csak most érezte a forró hideget, majd pár mp múltán már olvadt is a virág, s eltűnt, mintha nem lett volna sosem.

Jéééééégvirááááág - hasított a felismerés 617be. A hirtelen jött tudás illúzióromboló szemüveget biggyesztett az orrára, s rögvest nem látta olyan mesebelinek a kazalnyi jégvirágot.
Csekkolta a termométert; ha eddig nem fázott vón, most megfagyott benne az ámulat. Következő ellenőrzőpont a TűzHely volt; hiába hurkolt tengerészcsomót az összes ujjára, a kívánt látvány elmaradt. A TűzHely ugyanis hidegen sötétlett. 617 gondolataiban most már tündérekből xepelt a legkevesebb.

Levetette kabátját, majd ugyanazzal a lendülettel felvette 'különösen vacogtató alkalmakra' tartogatott kardigánját. Ez szám szerint a 2. volt a pendely és a garbó fölött.

Tekintettel orrának folyékony mivoltára, vizet forrósított SOSteának. Míg ázott az immunmentő, 617 hozzáfogott a bűvöléshez. 1etlen trükköt ismert, remélte, beválik.
A TűzHely pattogott, olykor fel-fellobbant 1 csinos lángocska, de semmi. 617 ígért fűt-fát, már asse tutta, miről mondjon le, vagy mire szokjon rá; ama pillanatban esélyesnek tűnt az "eztán nem eszek csokit soha többet" éppúgy, mint az "eztán csak csokit eszek" ígéret.
"Holnap kapsz xelőt!" - ez hatott; 1 váratlan vuffanással ott táncolt a láng 617 piros orra előtt. +könnyebbült, hogy nem a táltosra várt a TűzHely, se nem a tibeti hangtálas rezgéstisztításra. A világbékét is necc lett vón elintézni; 1 gázost mégiscsak könnyebb xezni - gondolta 617 megvidámodva.

Lepattintotta a mézes csupor tetejét, majd az edénybe bámult: kis mézkockák zörögtek benne. Ezen höhögött kissé.
 - Dhágám, hány kocka mézzel kéhed a tehádat? - előzékenykedett magával, majd kisujját eltartva néhány kristályos kockát pottyantott méretes ibrikjébe.

Kicsomagolt, pakolászott, de a 'különösen vacogtató alkalmakra' tartogatott kardigánja nem ismerte fel, hogy EZ az az alkalom, amikor is bizonyít6na. Így került sor a szabadtéri elfoglaltságokkor használt varázskurdigánra. Ez nem kevesebbet ígért, mint intelligens hőszabályozást.
 - Nekem nem kell, hogy okos l1él, annak itt vagyok én - röhögcsélt 617 -; elég, ha meleg vagy. Látod, ez itt a tolerancia netovábbja. Itt és most kifejezetten kívánatos vagy melegként. - szórakoztatta magát. Behúzta a cipzárt, a sálat nem csomózta meg, csak 2x körbetekerte. A szoba felől mintha farkasüvöltés visszhangzott volna.
 - Na, itt éhen dögöltök, az biztos! Mire kihámoztok ebből a michelin-formációból, kitavaszodik - jósolta 617. Az üvöltés +/elhalt. 617 elégedetten vigyorgott. Majd bevillant, hogy neki is ugyaneddig fog tartani, mire fürdésképes állapotba hozza magát. Ráadásul, vajon mikor? Ha 20h25kor 12fok van, s ehhez kellett 3 óra, mikorra lesz itt 18fok? Gyors fejszámolás után lelombozódott. Füröszkélés elhalasztva.

Húzott még 1 zoknit, s bögréjével a hőforráshoz telepedett. A radiátor az ablak alatt melengette 617 lábát, így kortyolgatás közben nézelődött. Hópamacsok himbáltak a fenyőágakon, mint nyáridéző vattacukor-imitátorok. A kerek képű Hold nyájasan jóestétezett.
 - Óhátszevasz - örült meg 617 - képzeld, megtaláltam ám, amit múltkor kerestem - újságolta.
 - Sejtettem - ingott (ön)telten a Hold - Most már jobb így?
 - Igen, sokkal. És az a legjobb, hogy tényleg nálam volt, csak olyan helyen, ahol nem gondoltam.
 - Bizony, az a legxencsésebb, ha másra nem is, de saját magára számít6 az ember lánya. - bólogatott empatikusan a Hold.
 - Az igaz. És most már az álmokat sem bánom.
 - Örülök a jó híreknek. Kíváncsian várom a fejleményeket. - mondta a Hold, majd lassan  kioldalazott a képből.

617 elindította (lélek)vándorláshoz hallgatott zenéjét, s az odakészített könyv után nyúlt. Félpercet derült a címen: Hóvihar.
Höhö, oroszoktól vagy hót, vagy semmit.