A telihold - megnyugodva gömbölyűségében - ott ült az 1ik felhő fodrában, a mélykék égbolt jobb szélén.
- Nálad van a szívverésem? - kérdezte tőle némán 617. Az erkélyen állt és hallgatta az éjszakai csendet. A fák elnézően (r)ingatták ágaikat, s nem szóltak semmit.
- Ugyan mi szükségem lenne rá? - fénylett csodálkozva a Hold - Biztos megvan, csak figyelmesebben kéne körülnézned.
- Áááá - sóhajtotta 617 - Hiába hallgatózok befelé, csak valami utánzat kopog itt bent. Az enyém nem ilyen volt.
- Olyan nincs, hogy vkinek csak úgy eltűnjön a szívverése - hitetlenkedett a Hold.
- Eddig én se hittem - vallotta 617.
- Próbálkoztál újraélesztéssel?
- Igen, de eddig hasztalan. Ami azelőtt 6ásos volt, most eredménytelen.
- Na és próbáltad megálmodni? - igyekezett segíteni a Hold.
- Azt meg hogy?? - ámult 617. Lábán lassan kúszott fel a hideg.
- Biztos tudod, hogy mint a kérdések, úgy a válaszok is benned vannak. Van, amelyik a felszínhez közelebb, de olyan is, amit ébren sose találsz meg. Csak álmodban - ha éberen figyelsz.
- Ez kicsit paradox, nem? Éberen álmodni. Mind1, úgyse tudok aludni. - legyintett 617 - Vagy ha mégis, azokban az álmokban nem sok köszönet van.
- Mindben van. És mind kell valamire. Ne tiltakozz ellenük. Még akkor se, ha fájnak. Úgy kaphatod csak vissza a szívverésed, ha megéled az álmodott érzelmeket - ébren is. Nem lehet megúszni.
- Ettől tartottam - hajtotta le fejét 617. - De olyan rossz ám - súgta a Holdnak - Nehéz.
- Igen, már mások is mondták. - ismerte el a Hold palástolt közönnyel. - De el kell döntened, kell-e vissza a szívverésed, vagy sem.
- Kell, persze - nézett fel 617.
- Akkor álmodj csak bátran. Remélem, mire legközelebb eljövök, jó hírekkel fogadsz - búcsúzott a Hold és kiúszott a látótérből.
- Én is - intett 617. Lábai teljesen lefagytak már.
Erre felébredt.
Keresztben feküdt az ágyon, derekán a paplannal. Kitapogatta tönkölybúzapelyva-párnáját, elvackolt. Arcáról letörölte a csípős kis sószemcséket. Nézett bele a sötétbe. Nagysokára aludt el.
- Ugyan mi szükségem lenne rá? - fénylett csodálkozva a Hold - Biztos megvan, csak figyelmesebben kéne körülnézned.
- Áááá - sóhajtotta 617 - Hiába hallgatózok befelé, csak valami utánzat kopog itt bent. Az enyém nem ilyen volt.
- Olyan nincs, hogy vkinek csak úgy eltűnjön a szívverése - hitetlenkedett a Hold.
- Eddig én se hittem - vallotta 617.
- Próbálkoztál újraélesztéssel?
- Igen, de eddig hasztalan. Ami azelőtt 6ásos volt, most eredménytelen.
- Na és próbáltad megálmodni? - igyekezett segíteni a Hold.
- Azt meg hogy?? - ámult 617. Lábán lassan kúszott fel a hideg.
- Biztos tudod, hogy mint a kérdések, úgy a válaszok is benned vannak. Van, amelyik a felszínhez közelebb, de olyan is, amit ébren sose találsz meg. Csak álmodban - ha éberen figyelsz.
- Ez kicsit paradox, nem? Éberen álmodni. Mind1, úgyse tudok aludni. - legyintett 617 - Vagy ha mégis, azokban az álmokban nem sok köszönet van.
- Mindben van. És mind kell valamire. Ne tiltakozz ellenük. Még akkor se, ha fájnak. Úgy kaphatod csak vissza a szívverésed, ha megéled az álmodott érzelmeket - ébren is. Nem lehet megúszni.
- Ettől tartottam - hajtotta le fejét 617. - De olyan rossz ám - súgta a Holdnak - Nehéz.
- Igen, már mások is mondták. - ismerte el a Hold palástolt közönnyel. - De el kell döntened, kell-e vissza a szívverésed, vagy sem.
- Kell, persze - nézett fel 617.
- Akkor álmodj csak bátran. Remélem, mire legközelebb eljövök, jó hírekkel fogadsz - búcsúzott a Hold és kiúszott a látótérből.
- Én is - intett 617. Lábai teljesen lefagytak már.
Erre felébredt.
Keresztben feküdt az ágyon, derekán a paplannal. Kitapogatta tönkölybúzapelyva-párnáját, elvackolt. Arcáról letörölte a csípős kis sószemcséket. Nézett bele a sötétbe. Nagysokára aludt el.
