Mint ismert, dokumentálási intencióm felettébb erős, ám még így is felülmúlhatja a Sors 1 laza jobb egyenessel. Hogy pontos legyek; egész alaposan megsorozott, bár lábon kibírtam.
A jövőért vállalt felelősségem szintén meglehetős, ebbéli buzgalmam és kirándulási affinitásom következményeként faültetési programot vállaltam többed magammal 1 napsütötte áprilisi szombaton. Hogy kézzel fogható bizonyítékom is legyen elszántságomról az eljövendő sivatagosodás idejére, gondoltam, beizzítom a képgépet.
A képgépezet tuti, ám a delejező apparát kicsikét viseltes, bár eddig jó szolgálatot tett.
Kábeles dobozból előtúrás, majd konnektálás és ugyanazon pillanatban kukksötét. Se nem aszteroida, se nem világvége, szimpla zárlat. Xencsére a fejemben villámgyorsan világosság gyúlt s kapcsoltam, hogy mit kapcsoljak (még). Csakugye ahhoz csekkolni kell a biztosítékokat, amiket még én sem (!!!) érek el, így muszájlik létrára kapaszkodni.
Létra a zugban, rajta háztartási felszerelések, hogy mindezt elhárítsam róla, csak kellene Fény. Enyhén 22-es csapdája, de dokumentálni kell, így nem hátrálok.
Biciklilámpára emlékeztem, s erőst reméltem, hogy nem a pönszében van a méltatlanul hanyagolt járgány mellett. Pár kör mantra után előkerült, levarázsoltam róla a stroboszkóp üzemmódot és kiszabadítottam a lajtorját.
Az összes checkpoint szépségesen épségesen sorakozott, így pár másodpercembe tellett, mire eszembe jutott a kültéri biztosíték. Létra elhárít az útból, ajtókat kikulcsol, még varázspálca nélkül is olyan világosságot teremtek, hogy az összes Potter-fajzat leckét vehetne, majd visszaloholás a tetthelyre, elvégre kirándulás nem marad6 képtelenül.
Elhatározásom megmásíthatatlan, tehát ismét próbát teszek. Delejező apparát beélesít, ám aznap nem a tündék mantrája óv, hanem inkább a balszerencsék súlya omlik rám, minthogy ugyanaz történik, mint első körben. NB: Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig. Hiába, nagy bölcsesség nálam okosabbtól.
Így erős déjà vu-vel sújtva ott állok másodjára is a töksötétben, ám annyi fórral, hogy a biciklilámpa s a létra már előkészítve. Kézi fénnyel felmászás, konstatálás, hogy újfent a kinti bizti mondott csütörtököt, biztos kézzel újraindítás, majd vissza a helyszínre.
Képezési kényszerem leküzdhetetlen, úgyhogy harmadjára is kísérletet teszek a képgép feltöltésére. 2 előző sikertelen próbálkozásomból okulva megkörnyékezek 1 másik konnektort (létra és kézi fény kézenlétben), nagy levegő, csatlakoztatom a 2 rendszert, ebből következik a csattanással kísért mukksötét.
Meglepetésem meglehetős, gyors ellenőrzést végzek vak(!)merő korpuszomon, minden alkatrész kipipálva, tehát nem kisbolygó csapódott, nem is engem lőtt a vegzált rendszer 1 másik dimenzióba, csakcsupán a delejező apparát elégelte meg kitartásomat és felháborodásának hangot adva elemeire bomlott. Irreverzibilisen.
Ezzel persze csak a harmadszori (már nagy rutinnal elvégzett) Fényteremtés után szembesülhettem.
Így esett, hogy jövőmentő akcióm képtelenül maradt. Az összes hősies lépésemmel, túrateljesítményemmel egyetemben. Kénytelen voltam az egész napi élményadagot memória-kapszulába zárni és csak remélem, hogy az utókor képi dokumentáció nélkül is elhiszi faültetős világmentésemet.
A jövőért vállalt felelősségem szintén meglehetős, ebbéli buzgalmam és kirándulási affinitásom következményeként faültetési programot vállaltam többed magammal 1 napsütötte áprilisi szombaton. Hogy kézzel fogható bizonyítékom is legyen elszántságomról az eljövendő sivatagosodás idejére, gondoltam, beizzítom a képgépet.
A képgépezet tuti, ám a delejező apparát kicsikét viseltes, bár eddig jó szolgálatot tett.
Kábeles dobozból előtúrás, majd konnektálás és ugyanazon pillanatban kukksötét. Se nem aszteroida, se nem világvége, szimpla zárlat. Xencsére a fejemben villámgyorsan világosság gyúlt s kapcsoltam, hogy mit kapcsoljak (még). Csakugye ahhoz csekkolni kell a biztosítékokat, amiket még én sem (!!!) érek el, így muszájlik létrára kapaszkodni.
Létra a zugban, rajta háztartási felszerelések, hogy mindezt elhárítsam róla, csak kellene Fény. Enyhén 22-es csapdája, de dokumentálni kell, így nem hátrálok.
Biciklilámpára emlékeztem, s erőst reméltem, hogy nem a pönszében van a méltatlanul hanyagolt járgány mellett. Pár kör mantra után előkerült, levarázsoltam róla a stroboszkóp üzemmódot és kiszabadítottam a lajtorját.
Az összes checkpoint szépségesen épségesen sorakozott, így pár másodpercembe tellett, mire eszembe jutott a kültéri biztosíték. Létra elhárít az útból, ajtókat kikulcsol, még varázspálca nélkül is olyan világosságot teremtek, hogy az összes Potter-fajzat leckét vehetne, majd visszaloholás a tetthelyre, elvégre kirándulás nem marad6 képtelenül.
Elhatározásom megmásíthatatlan, tehát ismét próbát teszek. Delejező apparát beélesít, ám aznap nem a tündék mantrája óv, hanem inkább a balszerencsék súlya omlik rám, minthogy ugyanaz történik, mint első körben. NB: Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig. Hiába, nagy bölcsesség nálam okosabbtól.
Így erős déjà vu-vel sújtva ott állok másodjára is a töksötétben, ám annyi fórral, hogy a biciklilámpa s a létra már előkészítve. Kézi fénnyel felmászás, konstatálás, hogy újfent a kinti bizti mondott csütörtököt, biztos kézzel újraindítás, majd vissza a helyszínre.
Képezési kényszerem leküzdhetetlen, úgyhogy harmadjára is kísérletet teszek a képgép feltöltésére. 2 előző sikertelen próbálkozásomból okulva megkörnyékezek 1 másik konnektort (létra és kézi fény kézenlétben), nagy levegő, csatlakoztatom a 2 rendszert, ebből következik a csattanással kísért mukksötét.
Meglepetésem meglehetős, gyors ellenőrzést végzek vak(!)merő korpuszomon, minden alkatrész kipipálva, tehát nem kisbolygó csapódott, nem is engem lőtt a vegzált rendszer 1 másik dimenzióba, csakcsupán a delejező apparát elégelte meg kitartásomat és felháborodásának hangot adva elemeire bomlott. Irreverzibilisen.
Ezzel persze csak a harmadszori (már nagy rutinnal elvégzett) Fényteremtés után szembesülhettem.
Így esett, hogy jövőmentő akcióm képtelenül maradt. Az összes hősies lépésemmel, túrateljesítményemmel egyetemben. Kénytelen voltam az egész napi élményadagot memória-kapszulába zárni és csak remélem, hogy az utókor képi dokumentáció nélkül is elhiszi faültetős világmentésemet.
